Az elsõ táborok tapasztalatai megerõsítettek bennünket abban, hogy nem kivonulni kell a gyerekekkel, hanem ellenkezõleg, be kell vonulni a faluba, kérni kell az egyházközség híveit, hogy fogadják be a gyerekeket és vegyenek részt a programjainkban. Ennek a meggyõzõdésnek több oka van. Az elmúlt évtizedek bizalmatlan légköre miatt az emberek elhúzódtak egymástól, betiltás vagy közvetlen erõszakos beavatkozás következtében felbomlott és megszûnt számos közösség. A szociológusok ezt a jelenséget atomizálódásnak hívják. Társadalmunkban eltûnõben vannak az egymáson segítés, egymás elfogadása, egymás felé nyitás alapvetõ emberi reflexei. Ha keresztények akarunk maradni, ezeket újból, együtt mindnyájunknak meg kell tanulni. Minden egyházközségben vannak aktív, tenni akaró hívek, akiknek a munkájára egyre inkább szükség van az egyházban. A tábor szervezése során megtapasztalt személyes példák, ötletek, biztatás segítséget jelent nekik abban, hogy a késõbbiekben is bátran vállaljanak feladatokat. Az emberek egyébként szívesen tesznek jót, csak teremteni kell nekik erre alkalmat. A tábor megjelenése rendre felkavarja a falu életét. A plébános atya hirdetésétõl kezdve, a szállás, a délutáni helyi foglalkozások, a kirándulás, az akadályverseny szervezésén át egészen a tábortûzig és a táborzáró szentmiséig számos helyi lakos segítségére szorulunk. Az egyházközség tagjai általában nagyon örülnek, hogy "végre történik valami", a tábor röpke öt napja esemény a faluban, és nagy élmény különösen azok számára, akikben addig is szunnyadt cselekvési kedv, csak ötlet, kezdeményezés híján nem jutottak feladatokhoz. Tõlük kérjük elsõsorban a szállások megszervezését.

A szállások

A szállásadók jelentkeznek a plébános atya hirdetésére és jelzik, hány gyereknek adnának szállást. Mi arra kérjük õket, hogy legalább két gyereket fogadjanak be. Ennek egyik oka az, hogy el akarjuk kerülni az esetleges visszaélést, mert abban bízunk ugyan, hogy a szállásszervezõ tudja, hová kerül a gyerek, de a felelõsség mégiscsak elsõsorban bennünket terhel és körültekintéssel kell eljárnunk. A másik oka az, hogy a gyerek ne érezze magát magányosnak. Mert bár a tábor alapvetõen a felsõ tagozatosok számára készül, nem felejthetjük el, hogy egy negyedikes alig tíz éves, és éppen elég (egyébként szükséges) megpróbáltatást jelent számára az, hogy öt napra elutazik otthonról, ismeretlen gyerekekkel kerül egy csoportba, egy idegen házban, ismeretlen néninél-bácsinál lakik. Fontos tehát, hogy legalább az esti órákban legyen mellette egy hozzá hasonló társa, akivel megbeszélheti a nap történéseit. A gyerekek a táborba polifoammal és hálózsákkal érkeznek, nincs tehát szükség sem az ágyra, sem az ágynemûre (habár eddigi tapasztalatok alapján szinte mindig mindenkinek jut ágy.) Voltaképpen csak helyre van szükség - a padlón és a szívekben. De a szállásszervezõ így is végiglátogatja az otthonokat, és mindenkivel elbeszélget. A szállásadók - a házibogarak - a tábor elõtt levelet kapnak tõlünk, amelyben megköszönjük nekik a szállást, kérjük, hogy adjanak a gyerekeknek egy szerény reggelit, vacsorát és reggelenként teát a kulacsukba. Hogy beszélgessenek, barátkozzanak velük, és hogy a gyerekek lehetõleg ne nézzenek se tévét, se videót. Valamint szeretettel várjuk õket a csütörtöki szereplésünkre és a tábortüzünkre. Ezeken kívül a lapon ott van a tábor rövid programja, különös tekintettel a reggeli találkozó és az esti napzárás idõpontjára, melyekre ugyancsak nagy szeretettel várjuk a szállásadókat.

Mennyi ideig kell szervezni a táborokat?

A tábor programja már õsztõl készül a Szentjánosbogár Irodában a gyermek-, az ifjúsági, és a seniortábor program-teamek által. Május közepére ez kész van az utolsó szögig, majd postázzuk a csoportvezetõknek, végül egy szombati napon az összes tábor legénysége találkozik a budapesti piaristák gimnáziumában az ún. táborelõkészítõ napon. Itt megismerhetik egymást az esetlegesen még egymásnak ismeretlen csoportvezetõk. Egyeztethetünk a leendõ csoportvezetõtársunkkal, a táborvezetõvel, valamint jelentkezni lehet különbözõ tábori feladatokra.

Tavasszal kerül be A Szív újságba a tábori meghívó mind a gyerek, mind az ifjúsági táborba. Mire véget ér a május, már majdnem teljes a táborok listája (amely igazán csak a tábor kezdetekor lesz végleges) és készíteni lehet a csoportbeosztásokat. Ilyenkor azt próbáljuk szem elõtt tartani (ami nagyon nem egyszerû feladat egyébként!), hogy két évnél nagyobb korkülönbség lehetõleg ne forduljon elõ a csoporton belül, hogy minden csoportba lehetõleg egyenlõen jussanak fiúk és lányok is, illetõleg hogy az egy helyrõl érkezettek ne képezzenek túl nagy csapatot a csoporton belül (mert ilyenkor általában nemigen nyitnak a többiek felé), de ha úgy kérik, mégis együtt lehessenek egy-két barátjukkal. Feltett szándékunk az, hogy erre a rövid öt napra segítsünk nekik igazi kis csapattá válni, hogy ismerjék, szeressék meg és vállalják egymást. Mindegyikük a Szentlélek valamilyen ajándékának a hordozója, a fõ- és segédbogár feladata az, hogy minden csoporttagnak ezt segítse felfedezni a többiekben. A csoportoknak neveik is vannak, minden évben mások, a program témájától függõen.

A 0. nap

A fõ- és segédbogarak nagyobb csoportja a tábort megelõzõ nap délutánján utaznak le a faluba, megtekintik a legfontosabb helyszíneket, játékokat tanulnak, ismerkednek egymással (most, hogy már sokan vagyunk, ilyesmire is szükség van), a csoportvezetõ-pár együtt is megbeszélheti, szétoszthatják egymás között az egyes foglalkozásokat. A számukra elõkészített borítékban megtalálják a csoportjukhoz tartozó gyerekek listáját, valamint minden, a tábor folyamán szükséges eszközt és anyagot.

Megkezdődik a tábor

A tábor már ott kezdetét veszi, hogy a megbeszélt helyen - amely általában Budapest valamelyik pályaudvara - átvesszük a gyerekeket a szülõktõl, és mi magunk visszük õket a táborhelyre, ahol a helyi szervezõk már várnak bennünket. A gyerekek befizetik a tábor költségét (amelyet eddig sikerült meglehetõsen alacsony szinten tartani), tábori pólót kapnak, megtudják, ki melyik csoportba került, és máris kereshetik a fõ- és segédbogarak fején lévõ papírkoronákon a csoportjuk nevét. Ezután a fõbogárpár megismerkedik a csoportjával, többnyire ismerkedős játékokat játszik velük, kicsit beszélgetnek egymásról, majd az énekpróba és a tábornyitó szentmise következik, amely alatt a velünk érkezõ atya ismerteti a tábor vezérgondolatát. Mivel a tábor vasárnap délután kezdõdik, a nyitó misén rendszerint sokan jelen vannak a faluból, és természetesen maguk a szállásadók, akik azután egy elõre elõkészített beosztás szerint átveszik a hozzájuk irányított gyerekeket. Miután minden gyermek hazament a szállásadójával, a csoportvezetõk is összeülnek este és megbeszélik az elsõ benyomásokat, a csoportok kialakulását, illetve, hogy milyen igényeik támadtak a gyerekeknek.

Hétfõn, kedden és csütörtökön délelõtt kiscsoportos foglalkozás zajlik. Ilyenkor kimegyünk a szabadba, a prérire, (de egy esõhelyszínt is mindig biztosítunk) ahol játékok és beszélgetés keretében lépésrõl lépésre kibontjuk a tábor témáját.

Hétfõn délután mindig sportverseny van. Ez a programrész mindjárt a tábor elejére kerül, mert a közös sportos vetélkedés nagyfokú együttmûködési készséget hoz létre a csoportban, és azután a gyerekek általában sokkal szívesebben és nyitottabban beszélgetnek egymással. Egyúttal a sportverseny az elsõ kategória, amelyben gyõzni lehet (és a tábor záró miséje után ajándékot kapni).

Az 1996. évtõl kezdve új, fontos résszel gazdagodott a programunk. A valamikori jezsuita misszió mintájára a gyerekek egy elõre elõkészített levéllel felkeresik a falu minden házát, és meghívják az ott lakókat a kedd délután megtartandó közös szentmisére. A hétfõi falujárás elõkészülete kiscsoportban zajlik, majd a tanítványok szétküldésérõl szóló evangéliumrész felolvasása után a gyerekek elmennek missziós útjukra (azaz egy csoport kb. két-három kisebb, vagy egy nagyobb utcát jár be). Amikor a feladatot elvégezték, mindnyájan visszatérnek a templomba.

Nagyon fontosnak tartjuk a hazaszeretetre nevelést, és azt gondoljuk, hogy igazán azt a hazát lehet szeretni, amelyet az ember a saját lábával bejárt és megismert. Ezért minden alkalommal olyan program megszervezésére is kérjük a helyi segítõket, amelynek keretében a gyerekek megtekinthetik a település nevezetességeit, megismerkedhetnek az ott honos népi szokásokkal, népviselettel, hangszerekkel, énekekkel, tánccal, esetleg kézmûves foglalkozáson maguk is megpróbálnak valamit alkotni. Erre a programra kedd délután kerül sor. De ezt folytatjuk szerdán is, amikor egy távolabb lévõ mûemléket, zarándokhelyet, múzeumot, vagy más hasonló nevezetességet látogatunk meg legtöbbször egy buszkirándulás keretében, amelyhez ilyenkor közvetlenül kapcsolódik az akadályverseny is.

A falunak együtt is, egyénileg is megköszönjük, hogy vendégül látott bennünket. Csütörtökön ebéd után a gyerekek az erre a célra elõkészített kis lapocskákon írásban és személyre szólóan, a lehetõ legkonkrétabban is megköszönik a szállásadóiknak a vendégséget. A fõbogár megbeszéli velük, hogy aznap este, a tábortûz után ünnepélyes módon adják át ezeket a lapocskákat, és szóban is mindent köszönjetek meg, amit e házban kaptak. Ilyenkor a gyerekek általában ráírják a nevük mellé a címüket is, ami kezdete lehet a további kapcsolattartásnak. Az eddigi táborok során sok példát láthattunk arra, hogy az így megkötött ismeretségnek volt folytatása (levelezés, még kölcsönös látogatás is, stb.).

Szintén csütörtökön, a délutáni szereplésre meghívjuk a falu elöljáróit és minden lakóját, különösképpen pedig a jótevõinket. Erre minden csoport készül egy kisebb jelenettel, melyek között mindig vannak komolyak, de vannak vidámak is. A jelenetek közt a tábor papja és vezetõje egyenként is köszönetet mond mindenkinek, aki segített a tábor megszervezésében és lebonyolításában.

A szereplést a tábortûz követi, amelyre szintén mindenki hivatalos. A tábortûznél együtt játszunk és énekelünk. (Az ifjúsági táborokban pedig a tábortûz végén éjféli szentmisét is tartunk.)

A pénteki napon (amikor úgy érezzük, mintha már hetek óta tartana a tábor), a záró szentmise után a vetélkedők gyõztes csoportjai átvehetik az ajándékokat. Ilyenkor megnevezzük a tábor fair-play díjait nyerõ gyerekeit is, és elmondjuk a jutalmazás indokát. Ez mindig nagy hatással van a többi gyerekre is.

A szentmise után a tábor egyik legfontosabb pillanata következik, a csoporton belüli búcsúzás. Vége a programnak és vége a rövidke ötnapos együttlétnek, amelyet a csoport ilyenkor kiértékel. Kicserélik a címeket és ún. harmonikát írnak. Ez egy csoportos levélfajta, amelyben a csoporttagok az egymásról szerzett pozitív benyomásokat írják meg egymás lapjára (mindenki ír mindenkinek). Visszajelzésekbõl tudjuk, hogy ezeket a harmonikákat a gyerekek rendre elteszik és késõbb a nehéz pillanataikban elõveszik, hogy újból elolvassák, ki milyen pozitív tulajdonságot látott meg őbenne. A csoportos búcsú a tábor egyik legbensõségesebb pillanata.

Fontos még...

A tábor voltaképpen lelki napok

Nagyon fontosnak tartjuk a liturgiát, amelyet mindenképpen még közelebb szeretnénk hozni a gyerekekhez. Emiatt, amikor ez csak lehetséges, szabadtéri miséink vannak, a könyörgéseket a gyerekek sokszor maguk fogalmazzák, a felajánlásnál többféle módon jelezhetik önmaguk felajánlásait is, a Miatyánk imádkozásakor kézen fogva óriási kört alakítunk az oltár körül - egyszóval mindent megteszünk, hogy a szentmise közösségi jellegét a lehetõ legjobban kiemeljük. Ezt szolgálja a zene és az ének - minden táborban vannak gitárosaink, és a Szentjánosbogár Énekeskönyvbõl végigénekeljük a tábort. A közös éneklés fontosságát, közösségformáló szerepét nem lehet eléggé kihangsúlyozni.

(A lelki programon kívül, amely minden évben új, a Szentjánosbogár tábornak vannak állandó, kipróbált részei: az elsõ szentmise, a sportverseny, a helyi nevezetességek, néprajzi érdekességek megismerése, a távolabbi kirándulás (busszal vagy vonattal), a szereplés, a tábortûz, a szállás megköszönése, a búcsúzás a csoportokban és a záró szentmise.)

Az akadályversenyekről

Hasonlóan fontos számunkra - és a visszaemlékezések szerint a gyerekek számára is - az akadályverseny, amelyet évrõl évre újra elkészít egy külön erre specializálódott csoport. Ilyenkor a helyi fiatalokat kérjük, hogy a megírt akadályversenyt életre keltsék, õk legyenek az állomások. Eddig mindig kaptunk ilyen seg ítséget, de több helyen elõfordult, hogy a fiatalok kedvet kaptak a táborozáshoz és csatlakoztak hozzánk, elvégezték a vezetõképzõt és a következõ táborban már segéd- vagy fõbogárként csoportot vezettek. Az akadályversenyre a csoportok egyedül mennek, akiket a fõbogarak csak elindítanak, majd a megérkezés helyén várják õket. Ez mindig óriási élményt jelent a gyerekeknek.

/forrás: http://www.szentjanosbogar.hu /