Versek
Szentjánosbogár
Nyirkos, és hideg az éjszaka,
a mező kietlen.
Egy vándor lépeget a sötétségben.
Szíve szomorú, lelke szenved,
bizalma megrendült a mindenségben.
Leül a földre, a hideg kőre,
átadja létét a természet erőinek.
Feladja a hitét, az összes reményt,
Nem látja élete
további értelmét.
Céltalanság emészti lelkét,
s a förtelmes sötétségben,
fölöslegesnek hitt létben,
Megpillant egy csodálatos
fényességet.
Egy apró kis lénye az Istennek,
mely utat mutat a sötétségben.
A vándor csak figyelte
a parányi lényt,
s lelkébe visszaszállt a remény.
Útnak indult ismét,
Szentjánosbogár vigyázza léptét.
Jucc |
AJÁNLOM AZ OLDALT
